In medias res
A történet persze nem ezen a napon kezdődött, hanem talán már Cs pocakjában, de nem akarom teljesen az elejéről kezdeni. Álljon hát itt egy rövidke összefoglaló.
Cs már régóta gyanította, hogy B nem hall rendesen. A karácsonyi hazautazást kihasználva alaposan kivizsgáltattuk, és végül is január első hetében meg is műtötték a füleit, amik már hónapok óta be voltak gyulladva. Nem volt nagy dolog, csak egy pinduri kis csövet (tubust) építettek be a dobhártyájába, hogy jobban szellőzzön a füle; ez aztán majd magától ki fog pottyanni idővel. Sajna a babáknál alkalmazható egyetlen objektív mérést (BERA - Hangokra adott idegi válasz mérése) nem tudták elvégezni.
Így alakult, hogy Cs itt Berlinben, jan. 26-án ment el a BERÁ-t megcsináltatni. Sajna a gyanúnk beigazolódott: B a beszéd megértéséhez szükséges hangmagasságokból (2000-3000 Hz) semmit nem hallott, legalább is 100dB-ig (ami már nagyon hangos, kb. az ütvefúró hangerőssége). Teljesen lesújtott minket a hír, hiszen ebből úgy tűnt számunkra, hogy B teljesen siket.
A mérést később megismételték, nagyjából azonos eredménnyel, bár itt már látszott, hogy valami hallásmaradványa van: a jobb fülével 100dB-en mintha picit hallott volna. Ezenkívül mi is tesztelgettük: főleg a mélyebb, gépi zajokra gyakran reagál, bár nem mindig, és nem mindig egyértelmű a reakció sem. De valamit azért hall! Közben a család is, mi is sok mindennek utánajártunk. Kiderült, hogy teljes siketségről ma már nem is lehet beszélni, mert valamit mindig lehet csinálni. Tipikus az is, hogy főleg a mélyebb hangtartományban marad valami kis hallása a nagyon rosszul hallóknak is, ez általában az ú, á hangok meghallásához elég. (Ezért alakul ki náluk a tipikus "siketes" beszéd, amiből kimaradnak a mássalhangzók.) De a legfontosabb az volt, hogy megtanultuk: akármi is legyen a probléma oka, rajtunk múlik, hogy mennyire fog B fejlődni és beilleszkedni.
És most az újdonságok.
A héten voltunk hallókészüléket csináltatni. A BERÁ-t végző klinika ajánlott nekünk egy akusztikust a közelben. Nagyon jó benyomást keltett bennünk a hely is és a hölgy is: legalább egy órát foglalkozott velünk, kedvesen és kimerítően válaszolt a kérdéseinkre, sőt: provokálta is a kérdéseket. A hallókészülék legyártása persze nem olyan egyszerű, mint mondjuk egy kulcsmásolás.
Először is, lenyomatot vettek B füléből. Persze nem nagyon tetszett neki, hogy telenyomják a fülét valami rózsaszín gyurmával, de legnagyobb meglepetésemre nem üvöltött, hanem csak mérsékelten hadonászott. Gondolom, ebben nagy szerepe volt annak, hogy a doktornő nagyon kedvesen bánt vele és hogy egyébként is jó passzban volt. Lényeg, hogy kész lettek a lenyomatok – egészen mókás formájuk van, olyan, mint egy kicsike elefántfej! Rendeltünk készüléket is, méghozzá egy kéket. Cs először bőrszínűt akart, de lebeszéltük róla. Egészen eltűnni úgysem fog, B még nem hiú, viszont szereti a színes dolgokat. És hát az a lényeg, hogy neki tetszen, végül is ő fogja viselni.
Amúgy a készülék két részből áll: egy fülbe rakható, hangot továbbító elemből, valamint egy fül mögé akasztandó mikrofont és erősítőt tartalmazóból. Persze a készüléket először meg kell rendelni, jövő hétre lesz itt, a fülbe rakható részt pedig el kell készítenie a technikusnak. Azután pedig jön majd a hosszú beállítási folyamat: hangerő- és hangszínszabályzás, valamint a fülrész rendszeres cseréje (3 havonta).
Egyszóval, a hallókészülék téma beindult.
Tervben volt, hogy B-t még egyszer megvizsgálják a klinikán. Ezúttal egy audiológus nézte volna meg, hogy hogyan reagál a hangokra; ezen kívül pedig elvégeztek volna egy az okokat kereső vizsgálatot. Ehhez vért vettek volna, merthogy az öröklötten siket embereknél hiányzik a vérből valami különleges transzmitter anyag. Minderre azonban nem került sor, merthogy a hallókészülék még nincs kész, márpedig az lenne a vizsgálat fontosabbik célja. Ennek megfelelően el lett halasztva a dolog, de még nincs új fix dátum.
Közben nagyjából kiolvastam egy érdekes könyvet, ami a súlyosan hallássérült gyerekek hallóvá tételéről szól. Ezeknél a gyerekeknél legtöbbször arról van szó, hogy a fülükben nincs már érzékelő sejt. (Egy kis biológia: a fül legmélyén van egy szerv, a csiga: ebben pirinyó szőrszálak vannak, amiket a hanghullámok megrezegtetnek, és ezt a mozgást érzékelik a szőrszálakhoz tapadó idegsejtek. Ha egy betegség vagy örökletes okok miatt ezek a szőrsejtek elhalnak, akkor hiába jut el a hang a fül belsejébe, nem hall a beteg: a hang nem alakul át elektromos idegi impulzussá.) Maga a műtét egészen csodálatos technikai bravúr: egy elektródát ültetnek be a csigába, és ez adja azokat az elektromos impulzusokat, amiket az idegsejtek már fel tudnak fogni. A trükkhöz tartozik még egy fül mögé helyezhető, a hallókészülékhez hasonló mikrofon és hangprocesszor (ez alakítja át a hangot elektromos jellé), valamint egy adóvevő, ami ezeket az elektromos jeleket rádiós úton a csigában lévő elektróda felé sugározza.
Amennyiben B másfél-kétéves koráig nem mutat számottevő beszédfejlődést, ez a műtét jelentheti számára az utat. (Kíváncsiak számára: http://www.cochlear.com) Persze addig még sok víz le fog folyni a Spreen itt Berlinben, és addig még nagyon sok teendőnk van.