Csili | 2009. szeptember 4.

Első napok az iskolában

Négyre, a napközi végére megyek a gyerekekért. Standard válasz arra a kérdésre, hogy "milyen volt ma a suli?": Jó! Szerencsére kicsattanó örömmel mondja ezt röviden, tömören B, így elég meggyőzően hangzik. Már két barátot is szerzett az első héten, és legalább 10 gyerek nevét megjegyezte (mondjuk kapásból 4 Balázs van az osztályban, ennyivel egyszerűbb a nevek memorizálása :-)).

A tanci nénik is dícsérték, mondván, hogy amelyik gyerek jól hall, az elengedi a füle meleltt a kéréseket, bezzeg B mindig jól viselkedik. Rengeteget jelentkezik, sőt, majd' kiesik a padból, és a második nap feladott matek házit (!) is ő készítette el elsőnek és hibátlanul. Nagyon lelkes, ez remélem, megmarad sokáig.

Az évnyitót követően megbeszéltük a tanító nénikkel, hogy az ablak melletti padsorban az első padban fog ülni B, mert onnan kevesebbet kell forognia, ha nemcsak a tanító néniket, hanem az osztálytársakat is látni szeretné, amikor ők beszélnek. Mégis úgy adódott, hogy középen ül az első padban. Meglátjuk, ez hogy jön be. Lehet, hogy nem rossz így, hiszen elsőben főleg a tanító nénikre kell figyelni.

A sulit megelőzően terveztünk egy beszélgetést az összes leendő tanítóval B-ről és a füliről, ami végülis az órarend összeállítási hercehurcák miatt elmaradt. Ha már egyszer így alakult, most nem is siettetjük, hanem kb két hét ismeretség és tapasztaltszerzés után pótoljuk be.

| Főoldalra ajánlom!

Kapcsolat | Siket-a-kisfiam.freeblog.hu